Talán neked is ismerős az az érzés, amikor megnyugvás idején, a hétköznapi hajszából kiszabadulva pontosan tudod, hogy miként lesz jobb a következő esztendő. Érzed, hogy éppen itt az ideje a változtatásnak, és abban a nyugis, kihívásmentes állapotban kétség sem merül fel benned, hogy simán menni fog. Így hát meghozod és papírra is veted újévi fogadalmaid.
Lelkesen és örömmel tervezed, hogy miként fogod megvalósítani és már látod magad az eredményben ragyogni. Klassz érzés!
Ez a kellemes lelkiállapot segít abban, hogy könnyebb legyen visszatérni a hétköznapokba az ünnepi időszak után.
Telnek-múlnak a napok, visszatér minden a régi kerékvágásba és az ünnep nyugalma távolinak tűnik. Beszippant a hétköznapok világa, a figyelmedet lekötik a feladatok, a logisztika.
Bekapcsol a robotpilóta, a tested működteti önmagát, teszi a megszokott, megtanult dolgokat – ezzel tehermentesít és a „fontos” dolgokra jut elég kapacitásod. Érted, mire gondolok?
Ez az a bizonyos „régi kerékvágás”. A legtöbb esetben tudattalanul működik.
Biológiádnak egyetlen prioritása van, az a túlélés – pillanatról pillanatra.
Minden változtatás kétségessé teszi a célját, hiszen nem képes felmérni, hogy ismeretlen körülmények között hogyan tudja garantálni a biztonságodat – ezért ügyesen kikerüli azokat.
Figyelmedet bámulatosan eltereli az újévi fogadalmadról, elmédet briliáns magyarázatokkal látja el.
Mit lehet tenni?
Tegyük fel, hogy fogadalmad az egészségeddel van kapcsolatban…
Képzeld el, hogy van egy klassz autód, tartozik hozzá egy sofőr, aki gondoskodik róla, karban tartja és állandóan a rendelkezésedre áll. Hoz-visz kívánságod szerint és csendben van, amikor pihennél. A zavartalan működéshez biztosítanod kell az üzemanyagot, az adalékokat, a tisztító és ápolószereket, a megfelelő garázst. Érdemes figyelned sofőröd hangulatát, elégedettségét is, hiszen csak így tud teljes figyelmével a szolgálatodra állni.
Amíg összhangban vagytok, addig készségesen visz téged új utakra, bízik az irányításban. Terveid, fogadalmaid támogatásra találnak és könnyedén megvalósulnak.
Ám ha az összhang megbillen, ha a figyelmed lankad és nem kapja meg az autód, a sofőröd a szükséges „ellátmányt” és körülményeket – megkezdődik a túlélésért, a megmaradásért való küzdelem. Csökken a bizalom az irányításban, idővel akár teljesen megszűnik. Kizárólag a begyakorolt, biztosnak vélt megoldások működnek. Autód nem arra megy, amerre szeretnéd, hanem a biztonságos, megszokott „kerékvágáshoz” ragaszkodik. Kibillentheted egy kis időre, de aztán eltereli a figyelmedet és visszahuppan ugyanoda.
Érdemes újra elkezdeni az alapoktól és visszanyerni sofőröd bizalmát. Hidd el, idővel kedve lesz az új utakhoz. Hamarabb, mint gondolnád!
Bármilyen fogadalmad van, térj vissza az alapokhoz. A jó érzéshez, az összhanghoz. Ahonnan indultál és eltévedtél…
ImmunLife neked, szeretettel …
KM